Vasalni tudsz? Vagy csak azt hiszed?
Ugye, hogy valahogy a vasalás az, amit a legkevésbé tanul meg az ember? Az csak úgy jön. De vajon hogy kell szakszerűen vasalni például azt, amit megvarrtunk?
Nekünk szerencsére még az iskolában megtanították a vasalást. Amit újonnan megvarrtunk, mindig „készre vasalva” kellett osztályozásra leadni. Szóval én könnyű helyzetben vagyok emiatt, de nehogy azt hidd, hogy bármi ördöngösség lenne a dologban!
Szóval hogyan kell az újonnan megvarrt ruhadarabokat vasalni? Merre felé hajtsuk a varrásszélességet?
Ahhoz, hogy a ruha kívül szépen nézzen ki, a belső eldolgozásnak is szépnek kell lennie! A varrásszélességeket a megfelelő irányba kell elhajtani!
Jaj, hát nem beszélve arról, hogyha valamit elhajtunk például fent hátrafelé,az lent is hátrafelé legyen hajtva!
Ugye, hogy Te is szereted, ha az étel, amit megfőztél, nem csak finom, de jól is néz ki?
Na pont ilyen a varrásban az, hogy belülről is szép valami, és nem csak kívül mutat pompásan. A belső eldolgozás, a varrásszélességek vasalása a megfelelő irányba, mind-mind hozzájárul a ruha külső képéhez.
Az, hogy a varrásszélességeket elszegjük, az nem is kérdés! De hogyan?
Amit szétvasalunk, azt természetesen külön szegjük, amit egyfelé hajtunk, azt egyszerre szeghetjük.
De nézzük csak, merre is hajtjuk a varrásszélességeket?
- A vállvarrást vagy hátra fele hajtjuk, vagy szétvasaljuk
- A függőleges szabásvonalakat az elején eleje-közepe felé, a hátán a háta-közepe felé hajtjuk, vagy szétvasaljuk ( blúz, ruha, kabát, blézer, nadrág, szoknya)
- Az oldalvarrásokat hátra felé hajtjuk, vagy szétvasaljuk ( blúz, ruha, kabát, blézer, nadrág, szoknya)
- A vízszintes szabásvonalakat, (például, ha a mell alatt elvágunk egy blúzt) felfelé hajtjuk, vagy szétvasaljuk
- A ruha oldalába helyezett mellszűkítőt viszont lefelé hajtjuk, hogy szépen belesimuljon az oldalvarrásba, és ne legyen útban esetleg a karöltőnél.
Ezek az irányok az alapesetek, én is így dolgozom. Viszont vannak eltérő helyzetek, amikor például dísztűzés miatt mégis másfelé hajtok valamit, de az elég ritka.
Remélem hasznosnak találtátok a témát, és fogjátok is alkalmazni az olvasottakat! Jó munkát kívánok!
Ha tetszett az írásom, nyomj egy lájkot, és oszd meg! Köszi, Emese
Olvasnál többet a cikkeimből?
Kapcsolódó bejegyzések:
2 gondolat erről: „Vasalni tudsz?”
Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.